2009. szeptember 6., vasárnap

"Tapasztalat-tapasztalat-tapasztalat..."

A szavazás lezárása előtt néhány óra leforgása alatt közel 200 szavazat érkezett az együttes részére, amivel a 3. helyen végeztünk az első fordulóban. Másnap a verseny színpadán a Dikid dobosa "viccesnek" nevezte ezt az ugrás szerű növekedést és elvitatta az érvényességét. Szerintünk, köszönjük szépen mindenkinek, aki ránk szavazott. Tényleg sokan jelezték, hogy egyes kiszolgálókról képtelenség érvényesíteni a voksokat. Ezért is volt némi elégtétel a számunkra, hogy az este harmadik előadójaként léphettünk színpadra, vagyis sötétedés után. Ennek ellenére, sajnos a fényeket valamiért csak az utánunk következő zenekarnál kezdték el használni, de valljuk meg, ez a legkevésbé sem zavart akkor még senkit. Mert mindenki azon csodálkozott, hogyan kerülhetett elő a föld alól ennyi kunhegyesi fiatal?! Budapest egyik legnívósabb szórakozóhelyén, mint valami föld alatti szekta tagjai, kunhegyes fiatalsága úgy gyűlt össze; narancssárga pólókban, sálakban, kalapban, táskával stb. Az öt zenekar közül az ún. színpadmester szerint is, a kétségtelenül legaktívabb közönség, a narancssárga volt. Nagy ünnep volt ez a zenekar számára. És nem is első sorban a zene miatt, hanem mert a lokálpatriotizmusnak valami olyan kinyilatkoztatásának lehettünk elkövetői és tanúi egyszerre (mintha mindenki büszke lett volna mindenkire), ami bizonyos értelemben fontosabbá vált, mint maga az esetleges helyezés megszerzése.
Aztán egy csapásra éppúgy csalódott mindenki "Budapestben", mint amennyire büszke volt arra, honnan is jött. A rendezvény végét követően ugyanis nem csak hogy semmiféle indoklás vagy értékelés nem hangzott el az egyébként is inkognitós előválogató majd pedig némán jelenlevő zsűri részéről, nem csak hogy tulajdonképpen még az első helyezett (2 db.) zenekarok sem részesültek érdemi díjazásban, de együttesünket vígaszdíjasként egy szatyor 1987-es "Hahota" füzettel tüntették ki, amelyet az ún. színpadmester az "anyukája garázsában talált".
Nem hisszük, hogy az udvariatlanság, az inkorrektség, a cinizmus egy állami támogatással működő tehetségkutató rendezvény méltó ajánlólevele lehet. És nincs bennünk semmiféle "vidéki szorongás", amiért nem értjük a tréfát. Még akkor sem, ha kérdésünkre, mégis hogyan kell ezeket az ajándékokat értelmezni, a színpadmester ezt feleli: "hát..., mi ilyen frusztrált pestiek vagyunk."
Nincs tanulság.
Csak tapasztalat: jó volt nektek zenélni.