2012. november 18., vasárnap

A hely szelleme

Sokat töprengtünk, vajon a készülő, új világvége-kislemez borítójához, milyen környezetet kellene választanunk... ahol olyan képeket tudunk készíteni, amiben kellő komolyság van - az iróniához. 
A problémát végül Robi oldotta meg azzal, hogy a kétpói szeméttelepre, pontosabban szemét-hegyre vitt bennünket. 


Az élmény több volt, mint sokkoló. Hogy Robit idézzem, "hihetetlen, hogy itt mindent megtalálsz, amit használunk."
Nyilván az egész fotózást végigkísérte valamiféle tömény fekete-humor. Egy gyerekkoromban Karácsonyra kapott földgömböt például szétrúgva, darabokban hagytunk a helyszínen. De nem csak azt. Másokat hazavittünk; vissza a helyükre.


Tibi azt mondta valahol a sóúton, biztosan ezzel fogunk álmodni. A szagokkal; a hányingerrel. Amit a nevetés csak továbbfokoz.
És talán nem csak erre fogunk emlékezni.
Volt egy jelenet, amikor Gyuri azt az utasítást kapta, hogy kezdjen el egy ítéletnapi beszédet üvölteni a hangosbemondóba. És miközben mindenki teljes lelkiismeretével azonosult a szerepével, ha csak percekre is, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk számára megelevenedett valamiféle "világvége", amiről senki nem tudna igazán komolyan beszélni, és mégis.
Hogy mondjam...
Jó túl lenni rajta.
Mint egy terápia után.