2012. július 8., vasárnap

Bordal, Szilvalé, Hard days night

A forgatókönyv szerint a zenekarnak azt kellett reggeltől napestig eljátszania a budapesti Városligetben, hogy lekési saját koncertjét.
Mivel a klip a Bordal c. dalhoz készült, talán nem kell ecsetelni, mi lehetett az oka, hogy a hiányosan színpadra álló csapatot a közönség megdobálta.
Az egész történetet egyébként a Pátria Táncműhely fiúcsapata meséli el táncával ugyancsak abban a miliőben, ahol a természet és a falfirkászok tökéletes harmóniába tudtak kerülni a bordal dalnokaival és dallamaival.
Aztán, ha már ott voltunk Budapesten, lepakoltuk a cuccainkat a belvárosi Szilvuplé nevű pincekocsmába, és megpróbáltuk eljátszani azt a zenekart, amelyik nem késik el, és akiket nem dobálnak meg.

Utána éjszakai utazás vissza Kunhegyesre; hosszú forgalmi dugóval egy bordalos nap végén; végül jól eső fáradtság, és izgatott várakozás, hogy a Kodolányi fősüli workshopján résztvevő diákok, mit fognak kihozni a borban lakozó igazságból. De bárhogyan is sikerüljenek a munkálatok, köszönjük hogy részt vehettünk ebben a munkában!